Nemrégiben sokat vívódtam magamban, hogy vajon elég minőségi időt töltök-e Lucával, eleget játszom-e vele egy nap, van-e elég játéka és azok hozzátesznek-e valamit a fejlődéséhez. Hogy miért őrlődtem ezen? Mert Luca egészen 7-8 hónapos koráig folyamatosan igényelte a figyelmünket, pár percnél tovább nem kötötte le az érdeklődését semmi, így én is hozzá voltam szokva, hogy mindig körülötte forgok, teszek-veszek, őt is bevonva az épp aktuális tevékenységembe.


Ám aztán hirtelen fordult a kocka, és azt vettem észre, hogy nincs mindig szüksége rám, eljátszik egyedül, akár fél órákat is. Bevallom, örültem ennek a változásnak, mert így lett nekem is egy kis nyugis időm, még akkor is, ha természetesen a fél szemem mindig őt figyelte.

Önálló játékidőre minden gyereknek szüksége van, hisz rengeteg képességet fejleszt, többek között a magabiztosságot, a függetlenséget, a kreativitást. Nem szabad elfelejtenünk viszont, hogy egy alig egy éves, kis totyogós legfeljebb 15-30 percet tud egyedül játszani, és bár sokszor mi szülők szeretnénk meghatározni, hogy ez mikor is történjen, még ezt sem tudjuk szabályozni, mint oly sok mindent a gyerekek esetében. Van, amikor a gyermekünk egyszerűen nem akar egyedül játszani még 5 percet sem, hanem igényli a mi, vagyis a szülei társáságát is. Ilyenkor vetődik fel a kérdés, hogy mégis mit játsszunk vele?

Először elővesszük a gyermek játékait, hogy azzal szórakoztassuk őket. Nem tudom, hogy másoknál is így van-e, de a mi lányunkat nem érdeklik különösebben a különböző játékszerek. Ugyan van pár darab, ami kedvencnek van kikiáltva, de ezek sem kötik le 1-2 percnél tovább a figyelmét. De hogy akkor miket játszunk kettesben vagy akár hármasban vele?

A nagy ágyban való hancúrozás

Kijelenthetem mindhármunk nevében, hogy ez a napunk egyik csúcspontja. Amióta megtanult Luca  egyedül a hálószobai ágyunkra fel- és lemászni, napi szinten rengeteg alkalommal meg is teszi. Számára már ez is nagyon jó móka, ám ilyenkor gyakran a matracra veti magát és várja, hogy jöjjünk és jól dögönyözzük meg. Hatalmasakat kacag ilyenkor és természetesen mi is. 

Toronyépítés és rombolás

Az építés része nyílván ránk, a szüleire hárul, a mókásabb részét már a kisasszony végzi. Nincsenek még építőkockáink, ám tornyot higgyétek el bármiből lehet építeni, a lényeg, hogy legyen két viszonylag sima oldala. Mi ezt színes műanyag poharakkal oldottuk meg. A siker garantált!

Kukucs

Klasszikus játék, amit nincs gyerek, aki ne élvezne. Többféle módon is játszuk ezt. A legjobb, a nevetés hangerejéből sejtve az, amikor egyikünk a karjában fogja, míg a másikunk elbújik előle, aztán hirtelen előugrik és hangosan kukucsot mond. 

A másikat leginkább kettesben szoktuk játszani. Fogom a textilpelust vagy épp fürdés után a törölközőjét, ráborítom a fejére, így ugye elősegítve Luca "eltűnését". Kérdezgetem, hogy hol van Luca, hova bújt Luca, mire ő lehúzza magáról a textilt és mosolyogva jelzi, hogy itt van. Pár hete már ő maga is elbújik a kezei mögé, majd várja a kérdésünket: "Luca, hol vagy?" Óriási az öröm, amikor "megtaláljuk" egy hangos "kukuccs" kíséretében.

Labdázás

A férjem focizik. Nos, aki egy focistával él együtt, az tudhatja, hogy nekik ez nem csak egy hobbi vagy játék, ez bizony a sportok sportja, maga az élet egyik fontos eleme. Hogy most miért mondom ezt? Mert nyílván én másképp gondolkodom erről, és közel sem olyan fontos számomra, mint a férjem számára. Tudja ezt ő is, éppen ezért (?) cukkol folyamatosan azzal, hogy a lányunk focista lesz, amiről én ugye hallani sem akarok (csak zárójelben jegyezném meg, hogy természetesen ezt nem mi, hanem majd a lányunk fogja eldönteni). Ilyen formán azonban ha előkerül Luca egyik labdája mindig lejátszódik ez a párbeszéd közöttünk. A labdázásban viszont egyre ügyesebb, és míg mondjuk egy hónapja egyedül mászkált szupersebeséggel a labda után, most már leül szembe velünk és megpróbálja felénk dobni a labdát, hogy aztán mi visszagurítsuk neki. 

Krisztina

Ha tetszett a bejegyzés csatlakozz a blog Facebook oldalához a többi nagyszerű anyuka közé!