Több mint másfél év telt el az első gyermekünk születése óta, és most már a második babánkat hordom a szívem alatt. Meséltem már róla, hogy bár szeretném örömmel és pozitívan megélni ezt az állapotot is, mégis nagyon sok félelmem van a következő időszakot illetően. Két kicsivel nem egy egyszerű évnek nézünk elébe, ezért eldöntöttem, hogy ahol csak tudok, megkönnyítem az életem. Az első legkézenfekvőbb megoldás, ha ezt a változást a második gyermekünk születése kapcsán is alkalmazom, ezért megfogadtam, hogy a második babánál néhány dolgot másképp fogok csinálni.

Emlékszem, hogy az első várandóságom idején határozott tervet dolgoztam ki a következő időszakra vonatkozóan. Eltökélt célom volt, hogy a gyereknevelés bizonyos aspektusai csakis úgy történhetnek, ahogy azt én (mi) szeretnénk. Nos, mint sok esetben már, most is bebizonyosodott, hogy jó, hogy ha a szülők egy kigondolt útvonalon keresztül haladnak, de ha közben valami nem működik, ne ragaszkodjunk hozzá foggal-körömmel, csak azért mert XY-nak bevált, vagy mert a "szakkönyvek" ezt javasolják. A gyereknevelésben éppen az a szép, hogy nincsenek kőbe vésett szabályok, hiszen a gyerekek már a születésüktől fogva egyéniségek, ezért nem kell egyetlen egy nevelési módszer mellett sem kitartanunk. Fontos, hogy megismerjük a gyermekünk, figyelnünk kell a reakcióikat, a viselkedésüket a különböző módszerek kipróbálása után, és eszerint eldöntetnünk azt, hogy mi az, amit hosszabb távon is alkalmazni szeretnénk és mi az, amit nem. Ettől is fontosabbnak tartom, hogy bízzunk az anyai ösztöneinkben, amelyek, tapasztalataim alapján, sosem csalnak.

Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy bár vannak gyerekeink, mégis ők egy boldog és kiegyensúlyozott anyával szeretnének találkozni nap mint nap. Ennek, azt gondolom, az is a megoldása, ha időt szánunk magunkra, hogy a többi "szerepünket" is gyakorolhassuk a szülői szerep mellett. A legtöbb anya szerintem itt szokott hibázni. Rendszerint képtelenek vagyunk a gyerekünk elé helyezni magunkat, pedig nem szabadna elfelejtenünk, hogy mi nők és feleségek is vagyunk, nem csak édesanyák. Bár csodálatos az anyaság, de ha a nap 0-24 órájában CSAK ezt a szerepét gyakorolja az ember, hamar belefásul az életbe. Több mint egy év kellett ahhoz, hogy ezt felsimerjem, hogy elfogadjam azt, nem teszek kárt a lányom lelkivilágában, ha néhány óra erejéig nem velem tölti az idejét vagy nem csak kizárólag vele foglalkozom.

Ezen felismerések nyomán, felvázoltam (elsősorban) magamnak, hogy min szeretnék a második baba megszületése után változtatni. Nem gondolom, hogy ezzel én találtam volna fel a spanyolviaszt, de az átélt tapasztalataim után, talán lesz olyan olvasó anyuka, akinek segíteni tudok ezzel a bejegyzésemmel.

Az első egy évben szinte a nap 0-24 órájában kizárólag a lányommal foglalkoztam, mellette természetesen igyekeztem a háztartást is elvégezni, naponta friss ételt tenni az asztalra. Ennek következtében pedig nem fordítottam kellő figyelmet magamra, elhanyagoltam a kinézetemet, ami miatt rosszul éreztem magam, de ahelyett, hogy tettem volna ellene valamit, egyszerűen beletörődtem a sorsomba, miszerint anya vagyok, tehát már sosem leszek a régi. Itt rontottam el, de piszkosul! Már most igyekszem ezen a hozzáálláson változtatni, és a második baba születése után is ezt a felismerésemet a gyakorlatban is alkalmazni.