Interjú: "Már az elejétől kezdve márkaként tekintettünk a Baby Chameleon-ra"

11:42

Egy nagyon kedves párral, Adorjánnal és Bogival ismerkedtem meg nemrégiben, akik 2017 óta vezetik közösen családi vállalkozásukat, a Baby Chameleont. A webshopjuk kínálatát nézegetve is már az volt az érzésem, hogy a termékek a nagy gondosság és precizitás mellett csupa szívvel és szeretettel készülnek, ám amikor arról olvastam, hogy az eladott termékek árából minden év végén jótékonykodnak is egy előre meghatározott alapítvány részére, még inkább a szívembe zártam őket.
Hogy ti is jobban megismerjétek a Baby Chameleon márkát és természetesen a személyeket, akik mögötte állnak, egy interjúra kértem fel őket, amire boldogan igennel válaszoltak.

Mikor és milyen megfontolásból indult a Baby Chameleon története?

Még egyetemre jártam, csupán 22 éves voltam, amikor kislányunk, Kála Johanna határozottan tudtunkra adta, hogy be szeretne csöppeni az életünkbe. És mivel nem tudtam elképzelni, hogy az otthonlét alatt is ne dolgozzak, plusz nálunk volt is már egy kis tradíciója a varrásnak, eldöntöttük, hogy az amúgy is a mindennapjaimat kitöltő témában fogok "nagyot alkotni" :) Persze, azt rögtön elhatároztuk, hogy csak akkor csináljuk, ha komolyan is vesszük majd, így már az elejétől kezdve márkaként tekintettünk a Baby Chameleon-ra.

Miért éppen Baby Chameleon? Honnan jött a név ötlete?

Amikor kiderült, hogy várandós vagyok, elmentünk az orvoshoz, hivatalosan is megállapíttatni a terhességet. És amíg az orvos adminisztrált és az ilyenkor szokásos dolgokat mesélte, kicsit körülnézve a rendelőben, a falon egy nagy plakátot fedeztem fel, amely az embrió fejlődését mutatta be hétről hétre. Szemem rögtön felkereste a hat hetes állapotot. Fura módon úgy néz ki a hat hetes embrió a maga alá kanyarodó kis gerinc-kezdeményével és a nagy fejecskében azokkal a pici szemével, mint egy kaméleon. Legalábbis mi erre asszociáltunk a férjemmel.

Ezek után - mindenki kezdeti megbotránkoztatására - Kaméleonnak neveztük el elsőszülöttünket. És így nem is volt kérdés, hogy mi legyen a vállalkozásunk márkaneve. (A teljes történetet ITT olvashatjátok el.)

Mi volt kezdetben a vállalkozásotok célkitűzése és miben változott, ha változott, az irány azóta?

A kezdetektől márkában gondolkoztunk. Nem csak egy kisvállalkozásban, vagy egy unaloműző elfoglaltságban. Ennek pedig része volt több olyan jó ügy, vagy, ahogy mondani szokták, társadalmi szerepvállalás, amin igazából nagyon gondolkoznunk sem kellett, hiszen adódtak, vagy jöttek maguktól. Mondhatni a kezdetektől átjárta ez a fajta szellemiség a munkánkat, így ezekre mindenképp hangsúlyt fektettünk. (Azóta is gondolkozunk rajta, hogy vajon a szülővé válás hozta-e meg nekünk ezeket a lelki szükségleteket? Hiszen ezt megelőzően nem volt az életünk napi része a jótékonykodás.)

Az egyik ilyen vállalásunk például, hogy a hozzám hasonló cipőben járó várandós anyukákat valamelyest segíthessük. Így, minden kiszervezhető folyamatunkat, amennyiben lehet, kizárólag várandós kismamáknak, vagy kiskorú gyermekeket nevelő anyukáknak szervezünk ki. Amióta pedig elindult a #babapapa mozgalom, már apukákat is bevettünk ebbe a körbe.

Vagy, hogy az éves bevételeink 1%-át mindig felajánljuk valamely újszülöttek jobblétéért tevékenykedő alapítványnak vagy intézménynek. Első évben a János Kórház szülészeti osztályát támogató Anyák az anyákért Alapítványt támogattuk (hogy milyen módon, arról EBBEN a bejegyzésben olvashattok), idén pedig a KORE Egyesületet fogjuk. 

És visszatérve a változásokra - azért volt az is. A legnagyobb változást az üzleti folyamatainkban vittük végbe. Ugyanis először azt szerettük volna, hogy mindenki pontosan olyan kiegészítőt  rendelhessen, amelyet szeretne. Szó szerint, bármilyet! Csakhogy nem számoltunk azzal, hogy erre nincs kifejezett igény. Azt találtuk, hogy trendek vannak, divatirányzatok vannak, átlag fél évente változó divatos minták vannak - és állandó, klasszikus kedvencek. Így ezt a lehetőséget elvetettük. Annál is inkább, mert ahhoz, hogy azt teljesíthessük, egy saját nagykeren ülni sem lett volna elég- annyiféle opció van színekből, anyagokból, mintákból - sőt! Ma már szó szerint bármilyen mintájú anyagot is el lehet készítettni. És erre nem volt kapacitásunk. Mi több: ma pedig már végképp nem lenne, hiszen egyre több a megrendelésünk, így tényleg csak az érdemi munkára van lehetőségünk.

Egyebekben pedig folyamatosan célunk - vagyis igazából alapvető elvárásunk magunkkal szemben-, hogy kizárólag magas minőségű alapanyagokkal dolgozzunk, és nem engedünk meg kompromisszumot a munkánkban, ha minőségről van szó.

Ha jól tudom, kezdetben csak babaszobai kiegészítőket árusítottatok, de folyamatosan bővül a paletta, hiszen a dekorációs elemektől kezdve, babaruházati kiegészítőkön át a szoptatós párnáig számos dolog megtalálható a webshopban. Várható-e a következő időszakban valami újdonság?

Az elmúlt bő fél évünk az innovációkról, új termékekről és ezek megismertetéséről szólt. Ezek a termékbemutatók, reklám kampányok és együttműködések most kezdenek beérni. Így jelenleg az új termékeink, mint például a babzsák fotel vagy a kukac hengerpárna, és persze a régi nagy kedvencek, például a szoptatós karpárna megrendeléseket teljesítjük. Nyár végén voltunk egy kis nyaraláson: ez alatt is gyűltek a megrendelések. Azóta pedig szintén, lényegében érdemi kampányok nélkül is folyamatosan jár a varrógépem. Szóval tényleg, ilyen téren nincs okunk panaszra.

Ugyanakkor, bár tele vagyunk ötletekkel, sőt, néhány új termék már ott csücsül valahol befotózásra várva, egyenlőre nem tervezünk nagy új termék kampányt. Talán karácsony körül ... de erről még győzködnöm kell Adorjánt. Ő sokkal racionálisabb ilyen téren. Míg én hajlamosabb lennék jobban hajtani magam, ezzel ő rám is akar vigyázni. (És tudom, hogy valahol igaza van, hiszen ráérünk.)
Szoptatós karpárna (elérhető a webshopban)
Sok anyuka számára fontos, hogy olyan természetes összetevőket tartalmazzanak a termékek, amelyek nem jelentenek veszélyt a babák, gyerekek egészségére. Ti mennyire figyeltek erre az anyagválasztás során?

A legmesszebbmenőbbekig. Például kizárólag OEKO-TEX®Standard 100-as minősítésű textíliákkal és varrócérnákkal dolgozunk.

Ketten viszitek a webshopot, így feltételezhetően munkamegosztás van köztetek. Ki miért a felelős, mi az elsődleges feladata a cégen belül?

Igen, a férjemmel együtt alkotjuk a Baby Chameleont, na és persze a kislányunkkal! :) A kislányunk főleg energiát ad, motivációt és inspirációt is. Én a beszerzéssel, termékfejlesztéssel, varrással foglalkozom, illetve egyre gyakrabban a backoffice-os, marketinges, együttműködős vonalba is belekóstolok. Adorján, a férjem pedig minden mást csinál. Pénzügyek, számlázás, marketing, PR, ügyfél kommunikáció, különböző együttműködéseket szervez. Sőt, lényegében a cég üzleti folyamatait is ő alkotta meg. De ő is segít a beszerzésben például, vagy ott vannak a kávéink: az teljesen az ő projektje volt. A kreatív dolgokat kezdetben én csináltam, ma már ezeket is együtt találjuk ki. Ja, még természetesen övé minden, ami a #babapapa mozgalommal kapcsolatos. Szóval megvannak a kis felségterületeink, de szerintem szuper, hogy tanulunk egymástól is.

Pelenkatartó (elérhető a webshopban)
A termékek mellett különböző szolgáltatások is igénybe vehetőek. Mesélnél erről kicsit bővebben?

Igen, szívesen segítünk baba-mama fotózásokat tető alá hozni. Ha pedig valaki igényt tart rá, szervezünk baba elsősegély tanfolyamot is. De őszintén szólva akkora munka "csak" a varrott holmikkal foglalkozni, hogy ezen szolgáltatásokra közel sem jutott annyi energiánk, mint azt kezdetben terveztük. Így ezek most is jó, ha a prioritási sorban az első tízbe benne vannak. Most is épp nem régen jöttünk ki egy vadiúj termékkel, a kukac hengerpárnával. Valahogy ezekkel szívesebben foglalkozunk.

Jelenleg csak a webshopban érhetőek el a termékeitek. Tervben van-e, hogy személyesen is megjelenjetek a hazai piacokon, vásárokon, üzletekben, esetleg gondolkoztok-e egy saját bababolt nyitásán?

Jó a kérdés! :) Vásárokat terveztük, hogy megpróbáljuk, volt is idén egy próbálkozásunk, de nem jött össze. De igazából megkönnyebbültünk, mert egy kicsit nyomásnak éreztük. Külső és belső nyomásnak is. Nagyon szeretünk a vásárlóinkkal beszélgetni, találkozni - vannak sokan, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot, személyesen is vagy mondjuk közösségi oldalakon-, de ehhez nem kell a vásározás. Mindkettőnkben van egy olyan rendszer- és rendszeretet, egy olyan "steril munkakörnyezetre" való törekvés, hogy az az érzésünk, hogy a valóban kézzel készített holmik egy nyílt fórumon elveszítik a "műhely munka feeling"-et, amint kikerülnek a szabad ég alá, vagy amint tömegtermékek közé kerülnek. Tudom, hogy ez csak a mi "hülyeségünk", jártunk vásárokra mi is nézelődni, ahol csodaszép dolgokat lehet kapni. És pontosan tudjuk is, hogy a kint lévő árusok jelentős része valóban kézműves terméket árul. De elég csak egy, aki nem ilyen... vagy aki nem figyel úgy a minőségre... és könnyen egy kalap alá lehet kerülni velük. Szóval nem, vásározni nem fogunk, ezt eldöntöttük.

Saját üzlet nekünk nem lenne kifizetődő. Más boltjába bekerülni pedig azért húzós, mert a mostani árainkban annyira kevés a "tartalék", amit ki tudunk fizetni jutalékként, vagy amit el tudnánk különíteni polcpénzként, hogy a legtöbbször nem éri meg nekünk. A bolt meg legtöbbször nem vállal garanciát arra, hogy ennyi vagy annyi fogyás lesz. Vagy, volt olyan bababolt tulajdonos is, aki azt mondta, hogy az ő ügyfélköre nem tudja megfizetni a mi termékeinket.

Szóval maradunk a "jó öreg" webshopos megoldásban. Könnyebb lenne az életünk, ha lenne készletünk, és onnan dolgozhatnánk, de nem! Egyedi megrendelők, egyedi történetek, egyedi termékek. Nem egy olyan holmit készítettünk már, ami nincs is fenn a webshopunkban.

Miben nyújtatok többet a vásárlóitoknak, mint a többi, hozzátok hasonló vállalkozások?

Nehéz erre válaszolni, mert bár természetesen ismerjük a jelentősebb pályatársakat, de sosem rendeltünk tőlük. Nem tudjuk, hogy ők pontosan mit nyújtanak. Csak egy valamikor elkészült termékről látunk termékfotót, esetleg a posztjaikat, blogbejegyzéseket látjuk. Így inkább magunkra koncentrálunk, elég időt vesz el ez is.

Mi pedig, amit garantálunk, az a kikezdhetetlen, generációkon átívelő minőség. Erőn felül igyekszünk teljesíteni a sürgős vagy különleges megrendeléseket. Soha nem fordulhat elő, hogy ne adjunk számlát (erről Adorjánt ne kérdezd, mert őt különösen felpaprikázza a sok számla nélküli szolgáltató, "wannabe" kézműves). Sokat áldozunk a társadalmi szerepvállalásainkért, jótékonykodunk. És igyekszünk minden alvállalkozónak kismamát, kispapát, vagy kisgyermeket nevelő szülőket választani. Például ilyesmit még másutt nem olvastam.
Kukac hengerpárna (elérhető a webshopban)
Bár úgy gondolom, hogy egy tervezőnek minden terméke a kedvence, de ha csak egyet kellene kiemelni az összes közül, akkor melyik lenne az és miért?

Most egyértelműen a kukac hengerpárna. De a szívemnek különösen nagy csücske volt, amikor egy korombeli kismama hívott fel, hogy meghalt az apukája, és, hogy tudnék-e varrni neki az apukája ingjéből egy macit, amivel majd a kislánya játszhat, amiről emlékezni fog a soha meg nem ismert nagypapájára. Át sem gondoltam, hogy hogyan fogom megcsinálni, egyszerűen nem tudtam nemet mondani. De nem is bántam meg. Meghatározó élmény volt.

You Might Also Like

0 megjegyzés

Instagram