5+1 mondat, amit soha ne mondj egy várandós nőnek

7:20

A várandóságom kezdetén nem hittem volna, hogy lesznek olyanok, akik egy-egy kijelentésükkel vagy épp kérdésükkel ki tudnak kergetni a világból. Pedig voltak. Természetesen számítottam rá, hogy lesznek a közvetlen környezetemben olyanok, akik kérés nélkül is bombáznak majd a jobbnál jobb "tanácsaikkal", mit hogy csináljak és mit hogy ne csináljak. Azonban azt a mai napig nem értem, hogy miért kell egy másik anyának (hiszen a leginkább már szülő az illető), ha gyakran burkoltan is, de riogatni a kismamákat szinte mindennel, kezdve a nem alvástól a "nem lesz életed" kijelentésekig. Már elfelejtették volna, hogy őket milyen érzékenyen érintették a hasonló mondatok?


Erre a kérdésre a választ nem sikerült megfejtenem, viszont megfogadtam, hogy én lehetőleg tartózkodom az ilyen és hasonló megnyilvánulásoktól. Ha véletetlen mégis beállnék a "bölcs" szülők táborába, kérlek figyelmeztessetek!

De térjünk rá a lényegre, és nézzük is azokat a mondatokat, melyek néha az őrületbe kergettek:

1. Addig aludj, míg bírsz! Ha majd megszületik a baba, már úgysem fogsz! - ezt hallottam a legtöbbször és ez bosszantott leginkább. Szerintem egyesek még titkon magukban szorítanak is azért, hogy ez megvalósuljon. 

2. Oh, hogy kiságyban szeretnétek, hogy aludjon? Előbb-utóbb úgyis közétek fog majd kerülni! - az alvás témája szerintem a legtöbb szülőnél érzékeny terület, ezért is foglalkoznak annyit vele (lásd az előző pontot). Az én fejemben egy kép ugrott be ennek hallattán: szurkolói zászlókat lengettetve hangosan drukkolnak, hogy mi se tudjunk aludni, ahogy annó ők sem...

3. (Evés közben): Na igen, most neked kettő helyett kell enned... - köszi, hogy burkoltan ugyan, de határozottan emlékeztetsz rá, hogy sokat eszem...

Forrás: Science Photo Library/Ian Hooton

4. Oh, kislány? Na majd a következő!  - majd egy kacsintás Apára... Nem tudom, hogy őt az ilyen megnyilvánulások bosszantották-e, nem mondta, de engem nagyon. Szóval a lánynak ne is örüljünk, vagy hogy is van ez??!!



5. Még most menjetek szórakozni, mert a baba születése után már nem fogtok! - igen, mert egy gyerekkel a négy fal közül ki sem léphetünk... Tényleg? Na nevettess!

+1 mondat, amit Apa utált hallani:

Szülés előtt: És te is fogod majd pelenkázni? Szülés után: Pelenkáztad már? -szinte mindenki megkérdezte tőle, és ő mindig értetlenül és kissé felháborodottan állt a kérdés előtt. Miért ne pelenkázná be a saját gyerekét? Mások talán nem csinálnák meg? Ez csak Anya feladata lenne? Pff...

Titeket milyen "jótanácsokkal" láttak el? Írjátok meg kommentben!

Krisztina

Ha tetszett a bejegyzés kövess Facebook oldalamon is!

You Might Also Like

2 megjegyzés

  1. Nekem az volt a kedvencem mikor mindig megkérdezték hogy "egyben vagy még?"...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Á tényleg, ez is klasszikus, sokat feltett kérdés a várandóság végén! :D

      Törlés

Instagram